Útmutató az intubációhoz lépésről lépésre

By Cristiano Antonino On 6. március 2023.

Az intubáció különbséget tehet élet és halál között. Az orvosok és a nővérek ezt az eljárást olyan betegeknél végzik el, akik nem tudnak önállóan lélegezni

Előfordulhat, hogy a betegeket intubálni kell, ha műtét közben elaltatják őket, vagy súlyos légzőrendszeri betegség miatt.

Azok az egészségügyi dolgozók, akik elsajátítják ezt a képességet, több életet menthetnek meg, és növelhetik a betegek elégedettségi arányát.

Az intubáció a műtét és más életmentő intézkedések elengedhetetlen lépése

Ez a fontos készség izgalmas és ijesztő lehet az új egészségügyi szakemberek számára.

Különösen fontos a tapasztalt, regisztrált ápolónők (APRN) számára, mint például az aneszteziológusok, hogy megtanulják a helyes intubációs módszert egészségügyi környezetben.

Mi az intubálás?

Amikor az orvosi pályára lép, a legtöbb törekvő ápoló és egészségügyi szakember gyorsan megtanulja a megfelelő légúti kezelés fontosságát, pontosabban az intubáció szerepét ebben a folyamatban.

Az endotracheális intubáció az a folyamat, amikor egy csövet vezetnek be a páciens száján keresztül a légutakba.

Olyan betegeknél végezzük, akiket érzéstelenítés, szedáció vagy súlyos betegség idején lélegeztetni kell.

A nazogasztrikus intubáció egy műanyag szonda (nazogasztrikus szonda vagy NG) behelyezése az orron, a torkon és a gyomoron keresztül.

A nasotrachealis intubáció egy endotracheális cső átvezetése az orrlyukon keresztül a nasopharynxbe és a légcsőbe.

Az orogasztrikus intubáció egy műanyag cső (orogasztrikus szonda) behelyezése a szájon keresztül.

Az orotracheális intubáció a légcső egy speciális típusa, amelyet általában a szájon (orotracheális) vagy az orron (nasotrachealis) keresztül vezetnek be.

A száloptikás intubáció egy olyan technika, amelynek során egy hajlékony endoszkópot vezetnek át a glottiszon, amelynek hossza mentén egy légcsőcső van megtöltve.

Intubáció kontra tracheostomia

Vannak, akik összekeverik az „intubáció” és a „tracheostomia” kifejezéseket. Ez a két fogalom azonban különbözik.

Az intubáció az a folyamat, amikor egy csövet a szájon keresztül vezetnek be, majd a légutakba.

Ezt az eljárást azért hajtják végre, hogy segítse a páciens légzését, amikor lélegeztetőgéphez van csatlakoztatva.

A tracheostomia olyan orvosi eljárás, amelynek során az egészségügyi dolgozók nyílást hoznak létre a páciensben nyak hogy csövet helyezzenek be a beteg légcsövébe.

Ez lehetővé teszi a levegő bejutását a tüdőbe.

A légcső elhelyezésekor a beteg lélegeztetőgép nélkül is tud lélegezni.

Jellemzően a pácienst intubálják kizárólag azzal a céllal, hogy oxigént biztosítsanak egy gépen keresztül (pl. műtét, szedáció vagy betegség esetén).

Mi az intubálás célja?

Az intubáció egy viszonylag gyakori eljárás, amelyet olyan betegeken végeznek, akik nem képesek fenntartani a légutakat, olyan betegeken, akik nem tudnak lélegezni segítség nélkül, vagy a kettő kombinációján.

Az intubáció gyakori okai

A beteg általános érzéstelenítésen esik át.
A beteg légzési elégtelenségben szenved. Számos oka lehet annak, hogy a beteg túlságosan rosszul tud lélegezni:
Lehet, hogy tüdősérülést szenvedett.
Súlyos tüdőgyulladása lehet.
Légúti problémája lehet, például krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD).

Mennyi ideig tart az intubáció végrehajtása?

A legtöbb esetben az intubálás akár 30 másodperc alatt is elvégezhető.

Ha nincsenek komplikációk, a teljes folyamat (az előkészítéstől a befejezésig) nem tarthat tovább öt percnél.

Miután elkészült, a felügyelő orvos ellenőrzi a tubus elhelyezését, meghallgatja a páciens légzését, figyeli a CO2-szintet vagy mellkasröntgenet készít.

Ki végez intubációt?

Az intubációt különféle egészségügyi szakemberek, például orvosok, aneszteziológusok, ápolónővérek és más ápolónők (APRN-k) végezhetik.

A mentők és a mentők intubálást is végezhetnek.

Intubációs eljárás

A következő lépések áttekintésével többet megtudhat az intubációs folyamatról.

Mint minden más készség, az intubálás is sok időt és gyakorlást igényel a helyes végrehajtáshoz.

Intubálás előkészítése

A felkészülés helyzetenként nagyon eltérő lehet.

Ha valakinek nehéz légútja van, valószínűleg „ébrenléti intubációt” kell végrehajtani.

Ennek az az oka, hogy egy részletes légúti vizsgálat időigényes, és vészhelyzetben gyakran nem kivitelezhető.

Egy egyszerű 1-2-3 szabály alkalmazása a légúti vizsgálathoz lehetővé teszi a lehetséges légúti nehézségek észlelését egy perc vagy annál rövidebb idő alatt.

Lehetőség szerint azonban a pszichológiai felkészítés mindig a legjobb a páciens számára.

Tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az eljárást elemi kifejezésekkel magyarázza el.

A nyugtatók is használhatók a kényelem biztosítására a légutak átjárhatóságának veszélyeztetése nélkül.

Az NCBI szerint más típusú készítmények magukban foglalhatják „a légutak érzéstelenítését helyi érzéstelenítők és megfelelő idegblokkok helyi alkalmazásával”.

Intubációs lépések

Íme néhány általános irányelv, amelyet követni kell a páciens ellenőrzött környezetben történő intubálásakor:

Az intubálás előtt a beteget általában szedálják vagy eszméletlen állapotban tartják, hogy a száj és a légutak ellazulhassanak. A beteg gyakran hanyatt fekszik, az egészségügyi szolgáltató az ágy teteje közelében, a beteg lábával szemben áll.
A beteg száját óvatosan kinyitják. A nyelv lelapulására és a torok megvilágítására szolgáló eszköz segítségével a csövet a torokba vezetik, és a légutakba továbbítják.
A cső körül egy kis ballont fújnak fel, hogy a helyén tartsa és megakadályozza a levegő kijutását. A léggömb felfújása után a csövet a szájhoz kell kötni vagy ragasztószalaggal fel kell ragasztani.
A sikeres helymeghatározást a tüdő sztetoszkóppal történő meghallgatásával ellenőrzik, és mellkasröntgen segítségével tovább igazolható.

Megjegyzés: az éber intubáció során az előoxigenizálás és a monitorozás fontos.

A csövet sokkal könnyebb eltávolítani, mint felhelyezni. Először távolítsa el a kötőelemeket vagy a rögzítőszalagot.

Ezután engedje le a léggömböt, hogy a csövet óvatosan le lehessen venni.

Orr intubáció

Egyes esetekben a légzőcsövet a száj helyett az orrba vezetik.

Kapcsolódó hozzászólások

Egészségügyi kiadások Olaszországban: növekvő teher a háztartásokra

11. április 2024.

Aviary Alert: A vírus evolúciója és az emberi kockázatok között

4. április 2024.

Egy nap sárgában endometriózis ellen

28. március 2024.

Remény és innováció a hasnyálmirigyrák elleni küzdelemben

27. március 2024.

Ezt orr-intubációnak nevezik.

Akkor kell elvégezni, ha a száj vagy a torok sérült, vagy ha műtétre van szükség.

Az eljárás során a nasotrachealis (NT) cső belép az orrba, leereszkedik a torok hátsó részébe, és eléri a felső légutakat.

Ez a fajta intubálás azonban jóval kevésbé elterjedt, mivel a szájnyílással könnyebb intubálni. Ráadásul a legtöbb esetben nem is szükséges.

Gyermekkori intubáció

Bár a mérete a felszerelés kisebb, a tényleges intubációs folyamat gyakran ugyanaz a felnőttek és az idősebb gyermekek esetében.

Fontos azonban megjegyezni, hogy egy gyermeknek kisebb csőre van szüksége, mint egy felnőttnek.

Az eljárás nagyobb fokú pontosságot is igényel, mivel a légutak is kisebbek.

Csecsemők és gyermekek esetében előnyös az orr intubálása.

Ezenkívül számos lépést kell követni a gyermek felkészítéséhez az eljárásra.

Intubációs helyreállítás

Az egészségügyi dolgozók akkor távolítják el a csövet, amikor a betegnek már nincsenek önálló légzési problémái.

Az eljárás után a beteg enyhe torokfájást vagy nyelési nehézséget tapasztalhat, de ennek a mellékhatásnak gyorsan el kell tűnnie.

A beteg intubálásához szükséges felszerelés

Az endotracheális intubációhoz ajánlott felszerelés a következő:

Laryngoscope: Fémből vagy műanyagból készült eszköz, amelynek fogantyúja és hajlított pengéje lámpához kapcsolódik. A torok felső részébe helyezik, hogy megjelenítse az epiglottist.
Endotracheális cső: Vékony, rugalmas cső felfújható ballonnal (mandzsetta), amelyet a légutakba helyeznek.
Toll: Vékony, rugalmas rúd vagy huzal, amelyet a cső belsejébe helyeznek a behelyezés megkönnyítése érdekében.
Fecskendő: Ez a műszer a csőben lévő ballon felfújására szolgál.
Szívókatéter: A váladék leszívására és a leszívás megakadályozására szolgáló cső.
Szén-dioxid detektor: A légcső helyzetének ellenőrzésére szolgáló eszköz a kilégzett szén-dioxid mérésével.
Orális légutak: Olyan eszköz, amely alkalmazkodik a nyelv formájához, és a száj belsejébe helyezik, hogy a légutak szabadon maradjanak.
Orr légutak: A nasopharyngealis légutakat szabadon tartó eszköz.
Bag-szelepes maszk: Előoxigénezésre, azaz az intubáció előtti oxigén bejuttatására szolgáló maszk. Ez a „biztonságos apnoe-idő” meghosszabbítása érdekében történik.
Orrkanül: Két végű cső, amelyeket az orrlyukakba helyeznek, és kiegészítő oxigént biztosítanak.
Az intubáció lehetséges kockázatai vagy szövődményei
Noha általában alacsony kockázatú eljárásról van szó, az intubáció súlyos kockázatai vagy szövődményei magukban foglalhatják a következő állapotok némelyikét:
A fogak, a száj, a nyelv és/vagy a gége sérülése
Véletlen intubáció a nyelőcsőbe (tápcső) a légcső (levegőcső) helyett
Trachea a légcsőben
Vérzés
Képtelenség leszoktatni a lélegeztetőgépről, tracheostomia szükséges
Törekvése hánynyállal vagy más folyadékkal intubálás közben
Tüdőgyulladás, aspiráció esetén
Torokfájás
Rekedtség
Lágyszövet-erózió hosszan tartó intubáció esetén.

Az intubációra adott leggyakoribb reakció azonban enyhe torokfájás vagy (átmeneti) nyelési nehézség.

E problémák közül sok elkerülhető a megfelelő lépések követésével. Az igaz, hogy gyakorlat teszi a mestert.

Szakmai tippek az intubálás művészetének elsajátításához

Számos professzionális intubációs tippünk vonatkozik a technikára, a műszerismeretre és a nehéz intubációs esetek kezelésére.

A kezdeti cél az epiglottis megtalálása. Ha a pengét nagyon lassan helyezi a szájba (kb. 1 cm-re egyszerre), a progresszió nyelv, nyelv, nyelv, epiglottis hegye lesz. Ez a szándékosan lassú pengebehelyezési technika kínálja a legjobb lehetőséget a penge beillesztésére a vallecula-ba.
Ha csak rózsaszín pástétomot látsz, az nem a nyelv, és hátrálnod kell. Mindenki tudja, hogy néz ki a nyelv, és az epiglottis nyilvánvalóan az epiglottis. Tehát az egyetlen kásás dolog a nyelőcső (és technikailag a hátsó garat).
Ha áthalad az epiglottison, akkor vagy a légcsövet nézi, vagy a penge hegyét beledugta a nyelőcsőbe. Ne feledje, hogy ha a nyelőcső megemelkedik, kinyílik, mint a légcső, és úgy néz ki, mint egy légcső, hangszálak nélkül.
Miller (azaz egyenes) penge használatakor, ha a nyelv mozog az Ön nézetében, mozgassa a pengét kissé jobbra a nyelv középvonalától. Ily módon a nyelv balra kerül, és nem akadályozza meg.
A Macintosh pengével nyissa ki a száját, és helyezze be a pengét a szája jobb oldalára. Ezután forgassa el a penge fogantyúját 90 fokkal úgy, hogy a nyél majdnem a bal füle felé nézzen. Lépjen előre az epiglottis mélységébe, és forgassa vissza a normál helyzetbe (a fogakra merőlegesen és a szoba túlsó sarka felé nézzen).
Hogyan ellenőrizhető, hogy a légcsőben van-e vészhelyzetben vagy zajos környezetben: A kapnográfia a megoldás. Amint behelyez egy csövet a légcsőbe, minden kilégzéskor szén-dioxid távozik a csőből. Ha van kvantitatív kapnométere, azonnal 2 vagy 30 fokos CO40-szintet kap. Ha van minőségi kapnométere, akkor liláról sárgára változik abban a pillanatban, amikor a légcsőben van, de legyen nagyon óvatos.
A szellőztetés kulcsa az órán látott C-bilincs technika használata, de ügyeljen arra, hogy az állát felfelé és a maszk felé húzza. Ne nyomja a maszkot az arcához. Egy ujjal akassza be az állát, és nyomja fel a maszkba. Próbálja meg a kisujját az állkapcsa sarkára tenni, és húzza felfelé.

Ha mindezeket a tippeket végrehajtja, de még mindig nem látja a hangszálakat, akkor valószínű, hogy a páciens „kemény cső”.

Kérjen meg valakit, hogy intubálja be, vagy próbáljon ki egy másik légutat.