Diszpozofóbia vagy kényszeres felhalmozási zavar

By Cristiano Antonino On 7. december 2022.

Diszpozofóbia: otthon eltemetve, ez az a kép, amely leginkább jellemzi a felhalmozási zavarban, más néven diszpozofóbiában szenvedőket

Lehet, hogy néhányan az azonos nevű amerikai televíziós sorozatot nézték, és felkeltették az érdeklődést azok a szélsőséges körülmények, amelyek között ezek a „diszzofób” emberek képesek élni, vagy inkább túlélni.

A felhalmozási rendellenességet (dysposophobia) a tárgyak túlzott megszerzése és egyúttal képtelenség eldobni.

A tárgyak a legkülönfélébbek lehetnek: az újságoktól a ruhákig, a szeméttől a régi ételtartókig.

Pontosan az a képtelenség, hogy kidobjuk a dolgokat, az otthoni terek jelentős zsúfoltságához vezethet, olyannyira, hogy akadályozhatja a szokásos napi tevékenységeket, mint például a főzés, takarítás, mozgás a házban, akár az alvás is.

A diszpozofóbiában szenvedők által felhalmozott nagy mennyiségű tárgy veszélyeztetheti a egészségügyi és biztonsági az otthonban vagy annak közelében élők.

Tüzek, esések és akár betegségek is előfordulhatnak, tekintettel a rossz higiéniai körülményekre, amelyek között ezek a diszpozofóbiások élnek.

Egy másik elem, amely a kényszeres felhalmozással küzdő embereket jellemzi, az a progresszív elszigetelődés, amelyet a vendégek otthonukba hívásával kapcsolatos zavar és szégyen következtében tapasztalnak. Sok esetben konfliktusok alakulnak ki a családtagokkal, sőt a szomszédokkal is.

Eltávolodásuk és ellenségességük fokozza ezeknek az embereknek a szenvedését, akik diszfóbiában szenvednek egy ördögi körben, amely súlyosan károsítja pszichológiai működésüket, és a teljes elhagyatottság állapotába teszi őket.

Diszpozofóbia, milyen dimenziójú a kényszeres felhalmozás jelensége Olaszországban és a nyugati világban?

Egyik tanulmányunk, amelyet a Behavioral and Cognitive Psychotherapy (Bulli és mtsai, 2014) publikált, a felhalmozó magatartás prevalenciáját kívánta értékelni egy nem klinikai mintán, felnőttek körében. 1012 alany vett részt a vizsgálatban egy olasz nyelven érvényesített önbeszámoló kérdőív kitöltésével, a Saving Inventory-Revised (SI-R; Melli, Chiorri, Smurra & Frost, 2013).

Az eredmény kissé meglepett minket: a minta 6%-a állította, hogy olyan viselkedési formákat valósít meg, amelyek a felhalmozási zavarban vagy felhalmozási zavarban szenvedők kiváltságai.

A demográfiai változók elemzése azt mutatta, hogy nem, életkor, családi állapot, iskolai végzettség és foglalkozás tekintetében nincs szignifikáns különbség.

Mivel a felhalmozási zavart a DSM-5 közzététele előtt az obszesszív-kényszeres rendellenességek (OCD) alcsoportjába sorolták (APA, 2013), a felhalmozási rendellenesség és a kényszeres tünetek közötti összefüggést vizsgálták.

A felmerült releváns adat az, hogy a rögeszmés-kényszeres tünetek jelenlétét mérő kérdőív és az SI-R kérdőív közötti korrelációs együttható nem sokkal nagyobb, mint a felhalmozó tünetek és a szorongás és depresszió mérőszámai közötti összefüggés.

Ez az eredmény összhangban van a klinikai és nem klinikai populációkon végzett korábbi tanulmányokkal, amelyek szerint a felhalmozási viselkedés és a felhalmozás tünetei a betegség különböző klinikai megnyilvánulásaiban jelen lehetnek. pszichiátriai, neurodegeneratív és bizonyos esetekben genetikai rend, és ezért a kényszeres felhalmozási rendellenesség nem sorolható csupán az OCD altípusai közé.

Kényszeres felhalmozási zavar és OCD: mi a különbség?

Fenomenológiai szempontból a félelem attól, hogy elveszítünk valami fontosat a személy számára, a félelem attól, hogy megszabaduljunk azoktól a dolgoktól, amelyekhez érzelmileg kötődik, vagy attól félünk, hogy hibákat követünk el azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes megtartani vagy kidobni. rögeszmék, miközben nem dobják el a tárgyakat, valamint bizonyos megszerzési magatartások is a kényszerhez hasonlíthatók.

Számos kutatás azonban bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy jelentős különbségek vannak a kényszeres felhalmozás és a rögeszmés-kényszeres rendellenesség között.

Például a felhalmozási zavarban (felhalmozási zavar) szenvedő betegek felhalmozásával kapcsolatos gondolatokat nem észlelik tolakodónak vagy nemkívánatosnak; nem ismétlődőek, mivel a rögeszmék jellemzően OCD-s betegeknél jelentkeznek.

A kényszeres felhalmozás egy passzív jelenség, amelyben csak akkor érezhető intenzív kényelmetlenség, amikor ezek az emberek szembesülnek azzal, hogy meg kell szabadulniuk attól, amijük van.

A dolgok megszerzésének élménye viszont ego-szintonikusnak, kellemesnek, vagy mindenképpen biztonságérzetet keltőnek érezhető.

A diszpozofóbiában szenvedő alanyok egyik sajátos jellemzője az erős kötődés a tulajdonukban lévő dolgaikhoz, néha erős identitástudatot tulajdonítanak nekik.

Itt azt a forgatókönyvet, amikor meg kell szabadulniuk azoktól a dolgoktól, amelyekhez érzelmileg erősen kötődnek, a személy nagyon fájdalmasnak élheti meg.

Néha ezek az alanyok azt gondolják, hogy az élettelen dolgoknak valódi érzései vannak.

A rögeszmés-kényszeres beteget viszont semmiképpen sem érdekli a tárgy belső értéke még olyan esetekben sem, amikor felhalmozódó tüneteket mutat.

A felhalmozó viselkedés például olyan babonás gondolatok eredménye lehet, mint például: „Ha kidobok valamit, attól tartok, hogy valami rossz történhet egy szeretett személlyel.”

Ebben az esetben tehát az adott tárgytól való megszabadulás nehézségei nem annyira ahhoz kötődnek, hogy érzelmi értéket tulajdonítanak neki, hanem inkább egy védőstratégiát jelent a katasztrofális természetű tolakodó gondolatokra válaszul.

Másrészt a felhalmozási zavarban szenvedő betegek ugyanazt a kidobási képtelenséget tulajdonítják.

Mivel a tárgyak személyes identitásuk, emlékezetük szerves részét képezik, megszabadulni tőlük valódi gyászélménynek felel meg.

Innen ered az emberölés-fóbiában szenvedők bánatának és haragjának uralkodó érzelmei.

Disposofóbia, önmagában pszichiátriai entitás

Az elmúlt években a felhalmozási rendellenesség vizsgálata egyre nagyobb figyelmet kapott, és nozográfiai jellemzése élénk tudományos vita tárgya.

Míg az ilyen viselkedést gyakran a rögeszmés-kényszeres rendellenesség tüneti megnyilvánulásaként számolták be, furcsa módon a DSM-IV-TR nem említi közvetlenül az OCD tüneteként.

Kapcsolódó hozzászólások

Egészségügyi kiadások Olaszországban: növekvő teher a háztartásokra

11. április 2024.

Aviary Alert: A vírus evolúciója és az emberi kockázatok között

4. április 2024.

Egy nap sárgában endometriózis ellen

28. március 2024.

Remény és innováció a hasnyálmirigyrák elleni küzdelemben

27. március 2024.

Inkább a rögeszmés-kényszeres személyiségzavar nyolc kritériumának egyikébe esett.

Akkor nem az OCD, de nem is a fóbia, bár a felhalmozási zavart, mint már említettük, diszposofóbiának (szó szerint „eldobástól való félelem”) is nevezik.

Ez a kifejezés félrevezető lehet, mivel nem ad kimerítő képet e betegek klinikai összetettségéről.

A felhalmozó zavar nozográfiai kétértelműségét a DSM-5 (APA, 2013) azáltal oldotta meg, hogy a nemzetközi pszichiátriai környezetben külön entitásként ismerték el.

Ez a kategorizálás jobban megfelel egy olyan rendellenességnek, amely az agyban is eltérő jellemzőket mutat.

Valójában Tolin és munkatársai a Yale Egyetem Orvostudományi Karán 2012-ben az Archives of General Psychiatry folyóiratban közzétett tanulmány kimutatta, hogy a felhalmozási zavarban szenvedő egyének alapvető különbségeket mutatnak a rögeszmés-kényszeres betegekhez és a normál felnőttekhez képest. elülső cinguláris kéreg, amely a bizonytalanság körülményei között a hibafelismeréssel jár, valamint a mediális és anterior insulában, amely az ingerek és az érzelmi töltetű döntések kockázat- és fontosságának felméréséhez kapcsolódik.

A szerzők szerint a kényszeres felhalmozási zavart a birtoklási döntéshozatali folyamat markáns elkerülése jellemezné.

Ebben kulcsfontosságúnak tűnik a dolgokhoz való érzelmi kötődés, és annak fontossága, hogy ezek a betegek olyan tárgyakkal rendelkezzenek, amelyeket a legtöbb ember számára értéktelennek tartanak.

Ezek azok az esetek, amikor a tárgyak átvehetik az uralmat az emberek életén, rabszolgává tehetik őket.