Michel Sidibé és a James Campbell a WHO közleményéből

A jelenlegi Ebola-vírus kitörése Nyugat-Afrikában kiszolgáltatott egészségügyi rendszereket, súlyos egészségügyi dolgozók hiányát és a hatóságok, egészségügyi dolgozók és veszélyeztetett közösségek közötti mély bizalmatlanságát tette fel. Az egészségügyi rendszerekért felelős politikai döntéshozóknak meg kell vizsgálniuk, mi nem működik, és mit lehet tenni a rendszerek rugalmas, fenntartható és végső soron készen állnak a következő globális világjárvány kihívásainak teljesítésére.

Az egészségügyi dolgozók hiányosságai túlmutatnak Afrikán és a jelenlegi betegség kitöréseken. A fenntartható fejlıdésrıl szóló nyílt munkacsoport széles körő egészségügyi programot javasolt, amelynek ambícióit még nem illeszkedik az egészségügyi munkaerıbe történı befektetés.¹ Több egészségügyi dolgozóra van szükségünk. Az 2013-ban, hogy elérje az 34.5 szakképzett egészségügyi szakemberek küszöbértékét 10-enként000 populációra, kb. 7.2 millió bába, ápoló és orvosra volt szükség - és ez a hiány az elkövetkező évtizedekben legalább 12.9 millióra emelkedik.²

Az emberi erőforrás jelenlegi, elavult modellje sürgős frissítésre van szüksége. Az ország utáni országokban azt látjuk, hogy a top-down, létesítményalapú, orvosfüggő, betegségre összpontosító egészségügyi modellek nem ideálisak és nem fenntarthatóak. Szükségünk van egy kiegyensúlyozottabb munkaerőre, amely az egyes országok igényeihez igazodik. Az oktatást, képzést és ösztönzőket olyan hatékony munkaerő létrehozására kell összpontosítani, amely az emberekre koncentrálódik, nem pedig a betegségre.

Az egészségügyi rendszerekben a feladatmegosztással biztosítható a minőség, de a feladat-váltás sikere attól függ, hogy a megfelelő készségek, felügyelet és támogató struktúrák megfelelőek-e.^3-5 Az emberi immunhiányos vírus (HIV) fertőzés kezelésében a felvétel és az eredmények javultak az egészségügyi dolgozók átcsoportosításával, és lehetővé téve a közösségi alapú szakemberek számára a kiszolgáltatott közösségek kiszolgálását.⁶

A töredezett vagy párhuzamos szolgáltatások javulnak, ha nagyobb betegközpontú és integrált módon nyújtják őket.⁷Például az egészségügyi eredmények gyorsan javulnak Ruandában, olyan országban, amely rendszer-erősítő megközelítést alkalmazott, amelyben a közösségi egészségügyi dolgozók az egészségügyi rendszer központi elemei.⁸

Az 2015 utáni fejlesztési napirendnek számos fontos kérdéssel kell foglalkoznia, de kevesen sürgetőbbek, mint a globális egészségügyi munkaerő-válság. A Globális Egészségügyi Munkaerő Szövetség vezető szerepet tölt be az emberi erőforrások globális stratégiájának kidolgozásában, amely elősegíti a munkaerő fejlesztésének integrált megközelítését.⁹Ennek a stratégiának négy fő elemet kell elérnie. Az első elem egy humán erőforrás-modell, amely alkalmas a célra. Egy ilyen modell a munkaerő összetételét a helyi kockázatok és a betegségterhelési profil függvényében újraszervezi a célcsoportokban. A második elem a nemzeti kormányzás és a koordinációs keretek megerősítése. Az egészségügyi dolgozók irányításának multiszektorálisnak kell lennie, az egészségügyi, pénzügyi, oktatási, munkaügyi és szociális gondozói minisztériumok, a szakszervezetek és a magánszféra érdekeltjeivel. A harmadik elem az "intelligens" kiadások mérséklése. Az egészségügyi dolgozókra irányuló új befektetési megközelítéseket a nemzeti üzleti terveknek kell tükrözniük. A kiadásoknak reagálniuk kell a nemzeti igényekre, és támogatniuk kell az adományozók közösségének jobb összehangolását. A határokon átnyúló dinamika, a széttöredezettség, a hiányosságok és a nemzetgazdasági megoldásokat gátló hatástalanságok kezelése érdekében a Globális gyakorlati kódex az egészségügyi személyzet nemzetközi toborzására vonatkozóan¹⁰ szigorúan érvényesíteni kell. Végezetül, mivel az egészségügyre vonatkozó célok elérése érdekében nincsen erős egészségügyi munkaerő, a stratégia politikai elkötelezettségre lesz szüksége a multiszektorális szervek, például a G20, a G7 és a regionális blokkok számára.

Az Ebola-vírus kitörése megmutatta, milyen veszélyekkel jár, ha nem fektet be az emberi erőforrásokba és az egészségügyi rendszerek egyéb elemeibe. Sok globális vezetőnek lehetősége lesz tájékozódni a 2015 utáni napirendről, amikor legközelebb, mint végrehajtó ülésen találkozik Bizottság az Egészségügyi Világközgyűlés ülésén. Az erős egészségügyi munkaerőbe való közös befektetésre most van szükség, hogy a következő járvánnyal inkább ellenálló képességgel, semmint törékenyen, a széttagoltság helyett összehangolt fellépéssel, félelem helyett pedig bizalommal nézhessünk szembe.