Diszfunkcionális interakciók: mi az a Karpman drámaháromszög?

By Cristiano Antonino On 13. március 2023.

A Karpman-háromszög (vagy drámaháromszög) a diszfunkcionális interakció elméleti modellje, amelyet a hatalmi és felelősségi kapcsolatokban használnak konfliktusokban.

Az elméleti feltevés azon a nagyon specifikus szerepen alapul, amelyet minden ember ebben az interakcióban játszik: az egyes személyek szerepe nemcsak saját magára, hanem másokra is hatással van.

Milyen szerepei vannak Karpman drámai háromszögének?

Karpman háromszögében három szerep van, akárcsak a háromszög csúcsai (innen a név):

Az üldöző

A "minden a te hibád!" minta kapcsolódik ehhez a szerephez.

Az üldöző (vagy elkövető) hiperkritikus, elnyomó és ítélkező hozzáállással zaklatja az áldozatot.

Felsőbbrendűnek érzi magát, és kinyilvánítja feltételezett felsőbbrendűségét és nagyképűségét.

Azért viseli ezt a színlelés maszkját, hogy ne hallgasson saját érzéseire, és ne törje össze saját félelmei.

Az üldözőnek szüksége van az áldozatra, mert ez lehetővé teszi számára, hogy saját bizonytalanságát és érzelmi szabályozási zavarait rávetítse.

A megmentő

Ehhez a szerepkörhöz kapcsolódik a "Segítek!" minta.

A megváltó szerepe az áldozat támogatása.

Olyan ember, aki képtelen elfogadni a saját korlátait és kezelni a konfliktusait, megoldatlannak érzi magát, aki a másiknak szentelve próbálja elfelejteni és eltávolítani vagy letagadni problémáit.

Azáltal, hogy megmutatja emberbaráti tulajdonságait, és nélkülözhetetlennek érzi magát a másik számára, kiteljesedettnek érzi magát; amikor azonban nem tud segíteni az áldozaton, frusztráltnak érzi magát.

A megmentő segítsége nem tesz jót az áldozatnak, nem tud felelősséget vállalni, így kiszolgáltatottá válik az üldözővel szemben.

Az áldozat

Ehhez a szerephez kapcsolódik a "szegény én!" minta.

Az áldozat nem igazi áldozat, de ezt a maszkot viseli.

Kétségbeesettnek és elnyomottnak, megvádoltnak és függőnek érzi magát.

Ez a szerep lehetőséget ad arra, hogy állandóan a megváltó közelében maradjon, és mindenkor szeretetet és vigasztalást kapjon: az áldozat így kielégíti függőségi szükségletét, soha nem érzi magát felelősnek a történtekért, minden hibáztatást üldözőjére hárít.

Ezt a három szerepet általában három ember játssza állandó interakcióban és merev módon, és mindegyik hajlamos a másik kapcsolati jellemzőivel táplálni az ördögi kört.

A megmentő által felajánlott segítség nem teszi lehetővé az áldozat számára, hogy felelősséget vállaljon, vagy önállóan fejlessze erőforrásait, és arra kényszeríti őt, hogy mindig a kisebbrendűségi, függőségi és szükséghelyzetben maradjon.

Előfordulhat, hogy a szerepek felcserélődnek, de a dinamika ugyanaz marad, nincs kiút a körből!

Karpman drámaháromszöge a mesékben

Háromszögének elképzeléséhez Karpman a mesék modelljéből merített ihletet, ahol gyakran találkozunk

a magatehetetlen áldozat szerepét megtestesítő főszereplő (Piroska, Hansel és Juliska, Csipkerózsika),
egy antagonista (a farkas, a boszorkány, az ogre),
megváltó (a tündérkeresztmama, a vadász).

Hasonló sztereotip szerepeket vállalnak az opera vagy más művészeti ágak szereplői is.

Hogyan lehet kilépni a drámai háromszögből?

A helyzetből való kilábalás érdekében minden szerepkörnek változtatnia kell.

Az áldozatnak meg kell próbálnia saját autonómiáját kialakítani: ezért erőfeszítéseket kell tennie és felelősséget kell vállalnia önmagáért, építve önbizalmára és önhatékonyságának tudatára.

A sebezhetőségét kiindulópontként kell használnia önmaga átstrukturálásához.

Az üldözőnek meg kell próbálnia felismerni és elfogadni korlátait és bizonytalanságait, határozottabbá kell válnia, és fel kell hagynia mások ítélkezésével,

A megmentőnek szabadot kell hagynia az embereknek, hogy döntsenek, hogy kapcsolatba lépnek-e vele vagy sem, ne csak szükségből kösse őket magához, a figyelmét saját konfliktusaira fordítsa, meg kell próbálnia megoldani és megtanulni segítséget kérni. Röviden, el kell fogadnia a személyiségét anélkül, hogy hamis altruizmusba menekülne.

Mit kell tenni:

Az „vagy én, vagy a másik” dilemmában válasszon önmagát;
Fogadja el, hogy szükség esetén közvetlenül szembeszáll az elkövetővel;
Fogadja el, hogy csalódást okoz neki azzal, hogy „nem”-et mond;
Szembenézni a félelemmel és a bűntudattal;
Nem halogatni a cselekvést a saját érdekünkben addig, amíg ezek az érzések megszűnnek.