A „tic” kifejezés (más néven „tic-szerű mozgások”) az orvostudományban mindazokra a sztereotip, céltalan és akaratlan vagy csak részben akaratlagos mozgásokra utal, amelyek a mozgászavarok vagy „diszkinéziák” nagy csoportjába tartoznak.

A széles körben elterjedt tikk például a pislogás (az egyik szem becsukása), a torokköszörülés, a morgás és a szippantás

Az ismétlődő mozgások, mint például a kényszerbetegség okozta kényszer, ticnek tűnhetnek, de nem azok.

A tikek viszonylag széles körben elterjedtek az egészséges lakosság körében; sokkal ritkább azonban a Tourette-szindróma, ahol több, az alábbiakban ismertetett kategóriákba sorolható tic együttesen található.

A tikek bármilyen nemű és életkorú egyéneket érinthetnek, még a gyermekeket és a serdülőket is.

Egyes tikek a kezelés ellenére életen át fennmaradhatnak.

A ticek bármely életkorban megjelenhetnek, bár többnyire gyermekkorban, különösen 5 és 9-10 éves kor között fordulnak elő.

A ticek különféle típusúak lehetnek

• motoros: a leggyakoribb, hirtelen és rövid természetű gyors mozgások;
• ének: nem kívánt hangok kibocsátása jellemzi. Ide tartoznak a morgások, a szándék nélkül kimondott szavak stb.);
• viselkedési: például echolalia és coprolalia;
• arckezelés: például kacsintások és arcfintorok;
• disztóniás: nem létező, de feltételezett célú összehangolt mozgások egymásutánja, pl. ugrás;
• pszichés: különféle típusú külső ingerléssel, pl. hallás- vagy fénystimulációval kiváltott tic, amelyet gyakran Tourette-szindrómás embereknél találnak meg.

Ami egy vagy több izomcsoport érintettségét illeti, a tikk egyszerűek és összetettek lehetnek

• egyszerű motoros tic: az arc, a vállak és a végtagok rövid, egyszeri, sztereotip mozgásából áll, mint például pislogás, nyak, vállrándítás, arc grimaszolása;
• komplex motoros tic: több mozdulatot tartalmazó sorozatokból áll, mint például önütés, körömrágás (onychophagia) vagy hajkihúzás (trichotillomania).

A hangokat kibocsátó tikket – mint korábban említettük – vokális tikeknek nevezzük, amelyekre megkülönböztethetünk

• egyszerű vokális tikek: torokköszörülés, köhögés, szippantás, fütyülés;
• összetett hangok: szavak vagy hangok ismétlése (echolalia), társadalmilag nem megfelelő, obszcén szavak kimondása (coprolalia).

Az időtartamot tekintve a tikek átmenetiek és krónikusak lehetnek:

• átmeneti tics: egy évnél rövidebb ideig tart, több gyermeknél fordul elő, 5 és 9 év közötti csúcséletkor; a leginkább érintett testrészek a szemek, az arc, a nyak, a vállak és a karok.
• krónikus tics: ezek több mint egy évig tartanak, és új ticek kísérhetik. A kezdeti életkor 5 és 9 év között van, a csúcs előfordulási gyakorisága 7 éves kor körül van; a férfiak háromszor gyakrabban érintettek, mint a nők.

A tikk jellemzői

A tikek általában nagyon gyors, hirtelen, ismétlődő mozgások, amelyek sztereotípiák, nem ritmikusak, akaratlanok és ellenőrizhetetlenek, vagy csak részben irányíthatók a páciens által.

A tic-szerű mozdulatoknak nincs látszólagos célja, azaz indíték vagy cél nélkül készülnek.

A tikek alvás közben eltűnnek, és néha jelentősen csökkennek, mígnem szinte eltűnnek, amikor az alany nagyon ellazul, valamilyen feladatot végez, vagy valami eltereli a figyelmét.

A „tic-szerű mozgások” fokozódnak, ha az alany idegesebb, szorongóbb, aggódóbb, vagy ha inaktív állapotban van: például amikor a televízió előtt áll.

Az egyszerű motoros tikek közé tartozik a pislogás, a nyakcsavarodás, a vállrándítás, az arc grimaszolása, köhögés, míg az egyszerű vokális tikek közé tartozik a torokkaparás, a morgás, a „szaglás”, az ugatás.

A következő jellemzőkkel rendelkeznek

• önkéntelenek, néha önkéntes elnyomásnak vannak kitéve (bár nagy erőfeszítéssel);
• sztereotipek és ismétlődőek, ingadozó gyakorisággal;
• bizonyos körülmények között jelen vannak, más esetekben viszont nem (pl. otthon és nem az iskolában);
• hiányoznak, ha a téma koncentrált;
• túlnyomórészt az arcot és a nyakat érintik
• férfiaknál gyakoribbak, mint nőknél
• néhány héttől kevesebb mint egy évig tartanak, és mint ilyenek, átmenetinek minősülnek;
• elsősorban a gyerekeket érintik.

Az összetett motoros tic olyan mozgásokra vonatkozik, mint a mimizés, ugrás, érintés, bélyegzés, tárgy szaglása; Az összetett vokális tikek a szavak és kifejezések szövegkörnyezeten kívüli ismétlésére vonatkoznak, a legsúlyosabb esetben a koproláliára, azaz obszcén szavak használatára és az echoláliára (utoljára hallott hangok, szavak vagy kifejezések ismétlése).

Az összetett tic-ek a következő sajátosságokkal rendelkeznek

• összetett motoros szekvenciák, amelyek gesztusok jelentését veszik fel, és egyszerre legfeljebb három izomcsoportot érintenek;
• énekszekvenciák, amelyek elemi hangok kibocsátásából állnak;
• hajlamosak krónikussá válni, és mind a gyermekeket, mind a felnőtteket érintik.

Következmények

A tic önmagában nyilvánvalóan nem veszélyes vagy életveszélyes, de krónikusan az izmok vagy más anatómiai struktúrák gyengüléséhez vezethet, és a beteg életminőségének hirtelen romlását idézheti elő, ami a munka- és sporttevékenységet is megzavarhatja.

Gondoljunk például azokra az emberekre, akik „a képükkel dolgoznak”: az ismételt pislogó tic biztosan nem segít, és nagy problémát jelenthet.

A beteg életminősége érzelmi problémák miatt is romolhat: mivel a tikek olyanok, mint az akaratlagos mozgások karikatúrája, gyakran vidámságot ébresztenek a szemtanúkban, különösen iskolás korban: ez komoly zavarba ejti és megalázza a szenvedőt, különösen, ha ill. ő egy gyerek.

A folyamatos tic-szerű mozgás arra ösztönözheti a szülőket, rokonokat és a játékosokat, hogy szidják az elszenvedőt, és arra ösztönzik, hogy kerülje ezt a fajta mozgást.

Azok a megrovások és felhívások, amelyek szükségszerűen süket fülekre találnak, mivel a tikek végrehajtása önkéntelenül történik, és ha valaki önhibáján kívül szidják, szorongást okozhat a gyermekben, ami fokozhatja a ticket, és az iskolatársak részéről a gyermek tényleges zaklatását válthatja ki.

Ha a gyermek (vagy felnőtt) megpróbál szembeszállni ezzel a szükséglettel, általában egyre fokozódó rossz közérzetet érez, amely semmiképpen sem csökken, amíg kiengedi az elfojtott tikusmozgást: ebben az értelemben a tikek részben önkéntes, bár kikényszeríthetetlen.

Amikor az alany kiengedi a ticét, megkönnyebbülést tapasztal, amely azonban korlátozott ideig tart, mivel a rosszullét kiújul, ha a következő tic-t elnyomják.

Tic, okok és kockázati tényezők

A tics mögött meghúzódó pontos okok még nem teljesen ismertek.

A mögöttes biológiai okok a bazális ganglionok és a dopaminerg rendszer érintettsége lehet.

Lehetséges kockázati tényezők a családi anamnézis, az energetizáló italok, például a kávé, a dohányzás és a pszichés okok.

Az akaratlan izomösszehúzódások, vagy „hibás” nyelés és/vagy légzés miatti tic jelenléte alapos gyermekgyógyászati ​​és esetleg neurológiai vizsgálatot igényel, hogy kizárható legyen bármilyen szervi ok, mint például a streptococcus fertőzést követő tic-szindróma.

Az organikus okok kizárása után a pszichológiai okok kezelhetők.

Pszichológiai okok

A tic-szerű mozgások oka lehet a stressz, a fáradtság, a bizonytalanság, a félelem, a rémület vagy a harag.

Egyes esetekben olyan gyermekekről van szó, akik korai gyermekkorukban túlzott fizikai és motoros korlátoknak voltak kitéve, vagy olyan táplálkozási és higiéniai megkötéseknek voltak kitéve, mint a korai elválasztás és a záróizom szabályozása.

Más esetekben egy bizonyos korcsoportban, 3-5 éves korban átesett kisebb műtétek, injekciók, orvosi vagy fogászati ​​kezelések előfordulhatnak büntető jellegű támadásokként, amelyek később tikk kialakulásához vezetnek, de nem minden olyan gyermeknél, aki korábban már átélt ilyen dolgokat. -iskolás korban ezt követően tic rendellenesség alakul ki.

Gyakran nagyon jó, engedelmes, néha meglehetősen félénk és esetlen gyerekek; ritkán engednek dühös kirohanásnak, a sértésekre és az igazságtalanságra duzzogással és elzárással reagálnak.

Szigorú belső szabályaik vannak, és megtiltják maguknak, hogy gondolataikat vagy érzéseiket bármilyen más módon kifejezzék.

Megtörténhet, hogy 7 éves kor körül, stresszes helyzetekkel vagy emberekkel szembesülve, a korábban tapasztalt feszültségek újra felszínre kerülnek a gyermekben, és megjelenik a tikk: hirtelen minden eltűnik, ahogy megjelent, és a szervezet kiengedi agresszióját.

Az önkárosító formákban a gyermek szándékosan fordítja a tiket: rágja a körmét (onychophagia), húzza a haját egészen alopecia (trichotillomania) kialakulásáig, fejét a falba veri.

A gyermek vagy a szülei iránti ellentmondásos érzelmek miatt átélt bűntudatával, vagy azzal a kisebbrendűségi érzésével bünteti magát, hogy nem felel meg a különösen igényes szülők elvárásainak.

Az ok diagnosztizálásának egyik módja azonban az, hogy megkérdezzük az alanytól, mit érez és mit gondol.

Farmakológiai terápiák

E rendellenesség súlyosságának és gyakoriságának csökkentése érdekében az alanyokat haloperidol nevű gyógyszerrel kezelik, amely az esetek többségében hatásos.

Pszichológiai terápia a tics kezelésében

Az egyszerű tikk általában spontán eltűnnek.

Hasznos azonban az alapos személyes és családi vizsgálatot, majd pszichodiagnosztikai vizsgálatot magában foglaló pszichológiai tanácsadás, mivel az információs és értékelő interjúk, valamint a pszicho-oktatási beavatkozás lehetővé teszi a gyermek által tapasztalt rendellenesség és kényelmetlenség felismerését és megértését, valamint a helyzet megértését. nyugodtan kezeljék.

A legtöbb esetben elegendő néhány javaslatot tenni a családnak, kiváró magatartásra invitálva őket.

Meg kell nyugtatni őket arról, hogy a rendellenesség nem súlyos, és fel kell hívni őket arra, hogy kevés figyelmet fordítsanak a tünetre, lehetővé téve a gyermek számára, hogy tetszés szerint fejezze ki magát; ahol lehetséges, meg lehet kísérelni az önkéntes elnyomást, bár ez nem mindig kivitelezhető.

A szocializációs nehézségek, a társadalmi visszahúzódás, a depressziós hangulatok azonban gyakran megjelennek, különösen a serdülőkorban, amikor a kortárscsoporttal való találkozás és szembenézés alapvető fontosságú az identitás és a személyiség meghatározása szempontjából.

A tikk gyakran szégyenérzettel, mások elutasítása miatti frusztrációval és a nyilvános megnyilvánulástól való félelem miatti szorongással járnak.

Azokban az esetekben, amikor a tic-rendellenesség egy évnél tovább fennáll, különösen összetett tic jelenlétében, és ahol a különböző egzisztenciális területek jelentős károsodása áll fenn, megfelelő pszichoterápiás beavatkozást kell végezni, amely lehetséges. szigorú szakorvosi ellenőrzés mellett felírt farmakológiai beavatkozással integrálva, amely új generációs antidepresszánsok beadását jelenti kis dózisú antipszichotikumokkal együtt vagy anélkül.

A farmakológiai beavatkozást csak a legsúlyosabb és legösszetettebb esetekre szabad fenntartani, különösen, ha viselkedési zavarokkal járnak.

Valójában erre a rendellenességre nincsenek specifikus gyógyszerek; sokkal inkább sok gyógyszer van, még a gyakran használtak is, amelyek a központi idegrendszer hiperstimulációján keresztül kiválthatják.

Tippek a tikk kezelésére felnőtteknél

A tics kockázatának csökkentése érdekében serdülőknél és felnőtteknél hasznos lehet

• aludjon megfelelő mennyiségű éjszaka (legalább 7 órát);
• kerülje a hosszan tartó alváshiányt;
• kerülje a krónikus pszicho-fizikai stresszt;
• kerülje a túlzott hirtelen fizikai erőfeszítést;
• kerülje a krónikus szorongást;
• a drogok és stimulánsok kerülése;
• kerülje a túlzott koffeinfogyasztást vagy a dohányzás és a dohányzás hirtelen abbahagyását;
• kerülje az ülő életmódot;
• végezzen rendszeres és megfelelő fizikai tevékenységet;
• kerülje a túlzottan intenzív sportedzést;
• gondosan szabályozza az alvás-ébrenlét ritmust;
• mindig legyen aktív és elfoglalt;
• étkezzen és hidratáljon megfelelően.

Tippek a tikk kezelésére gyermekeknél

A tics kockázatának csökkentése érdekében a gyermekeknél az egyik legfontosabb tanács, hogy ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy a gyermek hagyja abba, és ne szidja őt, ha nem hagyja abba, különösen társai előtt.

Fontos, hogy meghallgassuk a gyermeket, és megértsük, hogy a tic gyökerében olyan kellemetlen érzés lehet, amelyet a szülőnek meg kell értenie, hogy megoldható legyen.

Különösen a fejlődés korában fontos, hogy megpróbáljunk nyugodt, játékos és együttműködő családi légkört teremteni a kiskorúak körül, miközben korlátozzuk mindazokat a tevékenységeket és kötelezettségvállalásokat, amelyek belső szorongást kelthetnek vagy fokozhatnak.

Végső soron a következők javasoltak: több sport és szabad játék; kevesebb tévézés, videojáték, iskolai tevékenység és egyéb stresszes kötelezettségvállalás.

Az autogén tréning gyakorlatok és a pszichoterápiás ülések szintén hasznosak lehetnek.

Olvassa el még:

Emergency Live Még több…Élő: Töltse le újságja új ingyenes alkalmazását IOS és Android rendszerre

Szorongás: idegesség, aggodalom vagy nyugtalanság érzése

Mi az OCD (rögeszmés-kényszeres zavar)?

Nomofóbia, felismerhetetlen mentális zavar: okostelefon -függőség

Öko-szorongás: A klímaváltozás hatása a mentális egészségre

Tűzoltók / Pirománia és a megszállottság a tűzzel: Az ebben a betegségben szenvedők profilja és diagnózisa

Habozás vezetés közben: Amaxofóbiáról, a vezetés félelméről beszélünk

Akut akut gyermekkori neuropszichiátriai szindróma: Irányelvek a PANDAS/PANS szindrómák diagnosztizálására és kezelésére

Gyermekgyógyászat, mi az a PANDAS? Okok, jellemzők, diagnózis és kezelés

Forrás:

Medicina Online