Hangulatzavarok: mik ezek és milyen problémákat okoznak

By Cristiano Antonino On 6. február 2023.

A hangulatzavarok olyan pszichopatológiai szindrómák, amelyeket a hangulati ingadozások fiziológiai mechanizmusainak megváltozása jellemez, amelyek általában lehetővé teszik az egyén számára, hogy reakcióit az őt körülvevő környezet viszonyaihoz igazítsa.

Hangulati zavarok esetén a hangulatváltozások gyakran spontán lépnek fel, túlzott mértékűek, és sokféle tünettel járnak, amelyek oda vezetnek, hogy az egyén már nem tudja fenntartani a normális napi működését.

A hangulati zavarokat általában depresszív zavarokra („unipoláris depresszió”) és bipoláris zavarokra osztják

Az előbbiekre a depressziós hangulat jellemző

mély szomorúság, bűntudat és aggodalom érzése,
érezni, hogy semminek sincs többé értéke,
az elszigeteltségre és az apátiára való hajlam,
a napi tevékenységek iránti érdeklődés és öröm elvesztése,
alvási vagy étvágyzavarok,
rossz szexuális vágy.

Ezek a hangulatzavar tünetei megjelenhetnek akut epizódokként (legalább két hétig tartanak, hogy súlyos depressziós zavarról beszéljünk) vagy hosszú ideig tartó depressziós hangulatban, de anélkül, hogy a többi depressziós tünet különösen kifejezett vagy sok lenne (legalább két évig tart). disztímiás rendellenesség diagnosztizálására).

Ezeknek a rendellenességeknek van egy közös jellemzője, amely megkülönbözteti őket a bipoláris zavaroktól: a jelenlegi vagy múltbeli mániás, vegyes vagy hipomániás epizódok hiánya.

A bipoláris hangulatzavarokat ezzel szemben váltakozó depresszív epizódok jellemzik, amelyekhez kifejezetten eufórikus vagy ingerlékeny hangulat társul.

fokozott aktivitási szint a munkahelyi, szociális vagy szexuális szférában,
szokatlan beszédkészség vagy gyors beszéd,
szubjektív benyomás, hogy a gondolatok gyorsan követik egymást,
csökkent alvásigény,
nagy önbizalom,
könnyű elterelhetőség,
túlzott részvétel potenciálisan káros, kellemes tevékenységekben.

A hangulatzavarok közül a II. bipoláris zavar abban különbözik az I. bipoláristól, hogy hipomániás tünetek jelentkeznek, így kevésbé súlyosak és intenzívek, az alany csökkent szociális és munkakárosodásával.

Végül, a ciklotímiás rendellenességet a mérsékelt intenzitású depressziós és hipomániás tünetek legalább két évig tartó gyors és folyamatos váltakozása jellemzi.

A hangulati zavarok széles körben elterjedt kórkép a lakosság körében, és különösen a depresszió gyakori oka a háziorvoshoz fordulásnak.

Becslések szerint a lakosság 20%-a szenved élete során depressziós vagy mániás epizódokat, a bipoláris és unipoláris formák aránya 1:3.

A nyugati országokban a súlyos depresszió előfordulási gyakorisága egy hónapon belül 2.2 százalék, az élet során pedig 5.8 százalék, a nők körülbelül kétszer olyan gyakoriak, mint a férfiak.

Az unipoláris és a bipoláris hangulatzavarok megjelenésének kora nagymértékben változik: előbbieknél a tipikus megjelenési életkor 30 és 40 év között, míg a bipoláris formákban 15 és 30 év között változik.

A tudományos világnak a hangulatzavarokra fordított figyelmet nemcsak magas elterjedtsége indokolja, hanem az ezekkel járó súlyos szövődmények is, mint a társadalmi, munka- és érzelmi élet romlása, alkohol- vagy drogfogyasztás, végül öngyilkosság.

Azok a hipotézisek, amelyek megpróbálják megmagyarázni a hangulati zavarokhoz hozzájáruló tényezőket, biológiai és pszichológiai hipotézisekre oszthatók.

Az előbbiek azt az elképzelést támasztják alá, hogy egyes alanyokban a biokémiai rendszerek különös sebezhetősége van genetikai alapon vagy a neurotranszmitterek változásaival kapcsolatban, különösen a noradrenerg és szerotonerg rendszerekben; ez a környezeti tényezők által vezérelt sebezhetőség depresszív, mániás vagy vegyes klinikai képeket eredményez.

A hangulatzavarok pszichológiai ok-okozati modelljei ehelyett azon „negatív” mentális reprezentációk központi szerepét hangsúlyozták, amelyeket az egyén önmagáról, másokról és a világról alkot, és amelyek irányítják gondolatait és viselkedését (kognitív hipotézis), vagy amelyek a depresszióhoz kapcsolódnak a veszteségélményekhez. gyermekkor (pszichoanalitikus hipotézis).

Míg korábban a hangulati zavarok, különösen a súlyosak kezelése szinte kizárólag gyógyszerhasználattal függött össze, az elmúlt évtizedekben a kognitív-viselkedési pszichoterápia különösen hatékony kezelésként ismertté vált, különösen gyógyszeres terápiával kombinálva.

A kognitív-viselkedési pszichoterápia nemcsak az akut fázisban, hanem a relapszusok megelőzésében, bipoláris formákban pedig az interkritikus fázisban megelőző beavatkozásként is hasznos lehet a páciens számára.

A pszichoterápia más formáinak nincs különösebb tudományos bizonyítéka a hangulati rendellenességek kezelésének hatékonyságára.